Május elsején részt vettünk a SAMSUNG Zöld Sport Fesztivál 2010 keretében megrendezett VIII. Buda Maratonon, és nem tudom megállni, hogy ne ejtsek néhány szót egy általam felhárborítónak tartott -egyébként több sportágban megfigyelt - hibáról.
A hibajelenség a következő: Ember gyereke nevez (helyszínen, 4,5K), majd nekilendül a kétkörös versenynek. A verseny elvben olyan módon kétkörös, hogy az első 21 km után célba érsz (ez minősül hobby távnak), és folytathatod a második - amúgy nehezebbnek mondott - 21 km-es körrel (amit, ha teljesítesz, a sport távról beszélünk).
Az elmélet és a gyakorlat elméletileg ugyanaz, gyakorlatban azonban....
Csak akkor indulhatsz a második körre, ha az első ember még nem ért be a célba a teljes távról. Ezt a számok nyelvére lefordítva:
Az eredménylita alapján a hobbitávot 382 férfi és 49 nő teljesítette, mígy a sport távot 217 férfi és 9 nő (érdekességként megfgyelhető az a 13 ember, aki sport távon kapott eredményt, de csak 1 kört mentek, biztos van oka a besorolásnak, én nem mélyedtem el a kutatómunkában).
Ez mindösszesen erre a két távra 382+49+217+9+13= 670 olyan sporttársat feltételez, aki nevezett, elindult és - zömében a legjobb tudása szerint és kihajtva magát - célba ért.
A verseny győztese Blazsó Márton 1 ó 37 p 02 mp alatt tette meg a 42 km-t, amely teljesítményhez ezúton is szívből gratulálunk (és irigyeljük is, de ez már off).
A fenti szabály értelmében SENKI nem indulhatott a 2. körre, aki az első kört 1.37.02-s időn túl fejezte be.
Ez 142 férfit és 27 hölgyet, mindösszesen 169 versenyzőt jelent, a teljes létszám mintegy 25%-át.
A lassúakat. Az edzetlenebbeket. A félősöket. Azokat, akik nem túrták magukat előre a tömegrajtnál, mert ez számukra egy kikapcsolódás, nem harc.
És - talán egy kicsit magunkból kiindulva - hiszem, hogy azokat, akik meg tudják fizetni és meg is fizetik a kissebb-nagyobb márkák termékeit, mert a VERSENYZŐKet szponzoráló cégek is nekünk hírdetnek, velünk akarják (tudják) elhitetni, hogy ha megveszem az xy port, krémet, vázat, kereket, bukót, cipőt, mezt, zoknit, stb, akkor olyan szép és gyors leszek, mint a verseny első öt helyezettje.
De nem fogom megvenni. Mert ha nem veszem meg, akkor talán nem szponzorálják őket, és lassabb lesz, és akkor ÉN IS KIMEHETEK MAJD A MÁSODIK KÖRRE, nem csak ő.
És ezzel a post-tal ezt akartam elmondani: Ő azért lehet profi (és nem "csak" egy megszállott) mert a szponzor NEKÜNK akar eladni.
Ő azért kap (ha kap) díjat (pénzt vagy tárgyat), mert a MI nevezési díjunkból futja. Akkor engedjenek engem is ki a második körre.
Tudom, hogy lehet versenyen kívül is menni. De más, mint versenyen. Mert a versenyen ott vanak a nézők, a fotósok, a hangulat, a másik sok száz versenyző, akivel együtt izzadunk (én jobban, ők kevésbé), együtt lihegünk (én jobban, ők kevésbé), együtt száguldunk (ők jobban, én kevésbé), és ezért jobb a versenyen.
Nem a profik ellen vagyok, tisztelem és becsülöm őket szorgalmukért, kitartásukért, tehetségükért.
Nem a szervezők ellen vagyok. Kedvesek, aranyosak, jó versenyt szerveztek, fantasztikus hangulat volt. Mert ott volt több ezer ember, nem csak a "versenyzők"!
Az elitista hozzáállás ellen vagyok, amit a szűklátókörűséggel kombinált átgondolatlanság, és a szponzorok érdekének figyelmen kívül hagyása tesz bosszantóvá.
A verseny eredményeinek forrása: http://www.sportaktiv.hu/_eredmenyek/00000054.pdf